A 2021. szeptember 1-je után megindított közétkeztetési tárgyú közbeszerzési eljárásoknál már kötelezően alkalmazni kell a 676/2020. (XII.28.) Korm. rendeletet a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól.
A rendelet mind a beszerzési eljárások tekintetében, mind a szerződések tartamának vonatkozásában tartalmaz kötelezően alkalmazandó elemeket, amelyek hatással vannak az egységárakra. Jelen összefoglalóban a beszállítói partnereinktől érkezett visszajelzések, valamint dietetikai szakmai osztályunk kalkulációi alapján mutatjuk be az áremelések várhatóhatását és a rendelet betartásához szükséges, javasolt egyégárakat.
Az itt bemutatott egységárak nem tartalmazzák a normál infláció okozta áremelkedést! Minden szolgáltató és megrendelő figyelmét felhívjuk rá, hogy 2020-ban az élelmiszerek ára 7,2%-kal, míg a közétkeztetési szolgáltatások ára átlagosan további 3,75%-kal emelkedtek 2019-hez képest. 2021-ben a júliusig eltelt időszakban az alábbi inflációs adatokat közölte a KSH.
Megnevezés | KSH által közölt inflációs adat |
Áltlagos infláció | 4,2% |
Élelmiszerek | 3% |
Iskolai étkeztetés | 4,3% |
Óvodai étkeztetés | 3,8% |
A 676/2020. (XII.28.) Kormány rendelet árakat befolyásoló előírásai:
1. A rendelet 4. § (2) szakasza alapján:
„Az ajánlatkérő köteles a szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként előírni a következőket:
a) 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka;
b) 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka
a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik.”
Egyesületünk régóta szorgalmazta a hazai, illetve kisebb ökológiai lábnyommal rendelkező termékek nagyobb arányú felhasználását a közétkeztetésben. Tagjaink kiemelten figyelnek, hogy a lehető legtöbb terméket a szolgáltatási hely közelében szerezzenek be, azon termékek esetében pedig, amelyek Magyarországon nem teremnek, vagy nem állnak rendelkezésre a megfelelő mennyiségben törekszünk olyan partnereket találni, akik odafigyelnek a szállítás racionalizálására.
Ez a rendelkezés jelentősen átalakítja a közétkeztetésben felhasznált termékek beszerzéséi láncát. Előtérbe kerülnek az elsődleges élelmiszertermelő üzemek és háttérbe szorulnak a kereskedelmi láncok. A logisztikai és raktározási költségek, valamint a termékek rendelkezésre állásának folyamatossága miatt (pl.: télen is kell adni friss zöldséget, amikor a helyi beszerzés komoly nehézségekbe ütközik).
2. Kötelezően alkalmazandó értékelési szempontok
A rendelet 5.§ (2) alapján a 2020. szeptember 1-je után megindított közbeszerzési eljárások esetében az ár mellett kötelezően legalább további három értékelési szempontot kell alkalmazni az alábbiak szerint.
„Az ajánlatkérőnek az értékelési szempontok meghatározásakor az alábbi szempontok közül legalább hármat figyelembe kell vennie:
a) valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban az eljárásban kötelező szerződési feltételként meghatározott arány(ok)nál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalás;
b) az ételkészítés és a tálalás helye közötti minél rövidebb szállítási időtartam;
c) ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek minél nagyobb aránya a beszállított élelmiszerek között;
d) az eljárásban előírt címkével rendelkező élelmiszerek minél nagyobb aránya a beszállított élelmiszerek között;
e) fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetésének vállalása, a szolgáltatást igénybe vevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége;
f) a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt;
g) a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert;
h) diétás étkeztetés biztosítását vállalja a szolgáltató.”
A fenti értékelési szempontok közük minél rövidebb szállítási időtartam csak korlátozottan alkalmazható a Kbt. egyéb előírásai alapján.
A többi értékelési szempont minden esetben költségnövekedéssel jár, hiszen a Kbt. alapján az értékelési szempontok szerződéses kötelezettségként is meg kell, hogy jelenjenek.
Ezek alapján a diétás étkeztetés biztosítása, a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet előírásaihoz képest több zöldség, vagy gyümölcs biztosítása, illetve a több teljes kiőrlésű pékárú, az ökológiai gazdálkodásból származó termékek, illetve a helyi, vagy rövid ellátási láncban beszerzett termékek minél nagyobb arányú felhasználása közvetlenül is hatással van a felhasznált élelmiszerek költségére.
Fentiek okán a közétkeztetésben alkalmazott árak várhatóan 30-40%-kal emelkednek. Ez alapján Egyesületünk az alábbi ajánlást adja ki az ajánlatkérők, illetve a vállalkozók számára annak érdekében, hogy a jogszabályoknak megfelelő szolgáltatást biztosítani tudják.
A 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet és a 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet betartásához szükséges nyersanyagárakkal kapcsolatos ajánlás
Korcsoport | Étkezés | Aktuális ajánlás (nettó Ft/adag) | Ajánlás 2022. január 1-től (nettó Ft/adag) |
Bölcsőde | reggeli | 137 | 185 |
tízórai | 58 | 78 | |
ebéd | 189 | 255 | |
uzsonna | 97 | 131 | |
Óvoda | tízórai | 120 | 162 |
ebéd | 322 | 434 | |
uzsonna | 118 | 159 | |
Iskola alsó | tízórai | 139 | 187 |
ebéd | 370 | 500 | |
uzsonna | 137 | 185 | |
Iskola felső | tízórai | 154 | 208 |
ebéd | 437 | 589 | |
uzsonna | 148 | 200 | |
Gimnázium | reggeli | 265 | 358 |
tízórai | 159 | 215 | |
ebéd | 522 | 705 | |
uzsonna | 164 | 222 | |
vacsora | 265 | 358 | |
Szociális étkezés | reggeli | 265 | 358 |
tízórai | 159 | 215 | |
ebéd | 522 | 705 | |
uzsonna | 159 | 215 | |
vacsora | 265 | 358 | |
Betegélelmezés | élelmezési nap | 1395 | 1883 |