Az elmúlt időszakban kísérleti jelleggel több önkormányzat is bevezette a szabadszedéses rendszerű étkeztetés biztosítását. A rendszer lényege, hogy a szülői befizetést követően a gyermek a tálalókonyhán választja ki, hogy a rendelkezésre álló menüből mit szed a tányérjára.
Az eddigi tapasztalatok alapján jelentős bonyodalmat okoz a szabadszedéses rendszer során, amennyiben a menüválasztás lehetőségét is előírja a szolgáltató szerződése, illetve a szülők a befizetés során az önkormányzat rendszerében már előre kötelesek választani az A vagy B menü közül.
A félreértések elkerülése érdekében egyesületünk állásfoglalással fordult az illetékes szervekhez. Az állásfoglalásokat az alábbi linken olvashatják.
Kérdésünk elsősorban arra irányult, hogy különböző típusú feladatellátási kötelezettségek esetén a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet betartása a szolgáltatásban résztvevő szereplőkre milyen kötelezettségeket ró.
Az állásfoglalások közül az NNGYK, mint a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet (Rendelet) betartásáért felelős hatóság válasza a leginkább releváns.
Ez alapján az egyes korosztályok esetében szabadszedéses rendszer esetében is be kell tartani a Rendelet előírásait.
„A Közétkeztetőnek bármely, általa vállalt étkeztetési, tálalási mód – így a választható menürendszer szerinti étkeztetés, valamint a szabadszedéses (önkiszolgáló) étkeztetés – szolgáltatása esetén is meg kell felelnie a Rendelet előírásainak, függetlenül az étkeztetésben részesülő tényleges fogyasztásától.”
Tehát akkor is biztosítani kell az egy főre eső mennyiségi követelményeket, ha tudjuk, hogy adott esetben azt nem mindenki fogja elfogyasztani. Továbbá: „a Közétkeztetőnek valamennyi étkeztetési típus esetében (akár hagyományos, egyéni tálalás, akár szabadszedéses (önkiszolgáló) étkeztetési típus esetén) a Rendeletben előírt követelményeknek megfelelő mennyiségű és minőségű ételt, élelmiszert kell biztosítania minden étkező számára a 4. melléklet szerinti adagolási előírás szerinti adagban, és nem feladata annak ellenőrzése, hogy a szolgáltatott ételekből, élelmiszerekből mekkora mennyiség kerül a gyakorlatban elfogyasztásra.”
Fentiek alapján a szolgáltatót nem terheli felelősség, ha a gyerekek nem fogyasztják el azt a mennyiségű élelmiszert, amelyet a rendelet előír.
Összefoglalva, minden korosztály eseténben kötelező betartani a Rendelet előírásait függetlenül attól, hogy milyen módon kerül kiszolgálásra az étkezés. A szabadszedéses rendszer fentiek alapján csak olyan módon biztosítható, ha a szolgáltatás megrendelője ellenőrzi, hogy az étkezés során teljesülnek-e a Rendelet előírásai. Ehhez jelentős többletkapacitásokat kell biztosítania megrendelőnek annak érdekében, hogy a kisebb korosztályok esetében is biztosított legyen a Rendelet betartása.
Galgamácsa, 2024. július 19.
Kovács Bence
Magyar Közétkeztetők Szövetsége
elnök
Kapcsolódó fájlok