Áremeléssel kapcsolatos jogszabály magyarázata
A Kormány 603/2020. (XII.18.) számon rendelkezett a koronavírus nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésekről.
A rendelet alapján a helyi önkormányzat, vagy az önkormányzat által fenntartott szervezet az általa nyújtott szolgáltatások díját nem emelheti. Ez alól kivételt jelentenek az alábbi esetek.
Ha a rendelet hatálybalépése előtt (2020. december 19.) legalább két évre, vagy határozatlan időre kötött szerződés számszerűsíthető módon tartalmazza a díjemelés mértékét.
Ha a díjemelés mértékét 2020. október 31. napjáig számszerűsíthető módon meghatározták.
A közétkeztetési szolgáltatási szerződés megfelel rendeletben meghatározott feltételrendszernek, mert
a kihirdetés hatálybalépése előtt köttetett, legalább kétéves időtartamra,
számszerűsíthető módon meghatározza az áremelés mértékét (a KSH által közölt infláció szerint).
Fentiek alapján a közétkeztetési szolgáltatás ellátása esetében van mód az eladási árak emelésére bármekkora mértékben.
Ebből az áremelésből a szerződésben meghatározott infláció mértéke hárítható át a szülőkre térítési díjemelés formájában a rendelet hatálya alatt.
A rendelet a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig került meghosszabbításra, tehát álláspontunk szerint a veszélyhelyzet végeztével az áremelés fokozatosan nagyobb mértékben is áthárítható a befizetőkre.