Segédlet az egyes korosztályok esetében alkalmazandó térítési díjak megállapításához
Jelen segédlet célja a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletnek megfelelő étkezése biztosításához minimálisan szükséges és ajánlott nyersanyagnormák alkalmazása mellett a biztonságos szolgáltatáshoz szükséges térítési díjak kalkulációjának, az árképzésnek az elősegítése. Jelen leírással segítséget kívánunk nyújtani, mind az önkormányzatoknak, mind az ajánlattevőknek, hogy a rendeletnek megfelelő, illetve gazdaságilag racionális szolgáltatást biztosíthassanak.
A segédlet általánosan alkalmazható minden olyan esetben, ha egy önkormányzat nem rendelkezik a megfelelő árral egyes étkezések vonatkozásában (pl.: új étkezéseket vezet be, vagy újonnan létrejövő intézményekben biztosítja az étkezést, vagy már meglévő szerződéses kapcsolataitól kíván további szolgáltatásokat megrendelni).
A 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a kezdetektől fogva biztosítja az átmenetet az egymást követő korosztályok részére előírt mennyiségek vonatkozásában. Ennek ellenére korábban is és most is nyomatékosítjuk, hogy nem javasolt ezen az egyébként igen szűk intervallumon belül tartani az étkezéseket, mert, ami egy alsósnak már sok, az egy felsős tanulónak már kevés lehet. Gondoljunk bele egy 7 éves és egy 14 éves gyermek igényeire az étkezések terén. Ettől függetlenül jó viszonyítási alapot ad, ha hüvelykujj szabályként alapul vesszük ezeket az átfedéseket. Ez alapján megállapítható, hogy egyes korosztályok esetében milyen arányban szükséges emelni az étkezésekre szánt forrásokat a megfelelő ellátás vonatkozásában.
Az MKSZ korábbi állásfoglalásai alapján az alábbi minimálisan szükséges nyersanyagnormák alkalmazását tartjuk indokoltnak az EMMI rendelet betartása érdekében.
Korcsoport |
Étkezés | MKSZ nettó norma (Ft/adag) |
Bölcsőde |
reggeli |
111,7 |
tízórai |
47,1 |
|
ebéd |
153,6 |
|
uzsonna |
78,8 |
|
Összesen |
391,26 |
|
Óvoda |
tízórai |
97,7 |
ebéd |
261,6 |
|
uzsonna |
95,8 | |
Összesen |
455,1 |
|
Iskola alsó |
tízórai |
112,9 |
ebéd |
301,1 | |
uzsonna |
111,6 |
|
Összesen |
525,65 |
|
Iskola felső |
tízórai |
125,3 |
ebéd |
355,2 |
|
uzsonna |
120,3 | |
Összesen |
600,89 |
|
Gimnázium |
reggeli |
215,8 |
tízórai |
129,5 | |
ebéd |
424,7 |
|
uzsonna |
133,5 | |
vacsora |
215,8 |
|
Összesen |
1 119,21 |
|
Szociális étkezés |
reggeli |
215,8 |
tízórai |
129,5 |
|
ebéd |
424,8 |
|
uzsonna |
129,5 |
|
vacsora |
215,8 |
|
Összesen |
1 115,27 | |
Betegélelmezés | élelmezési nap |
1 134,7 |
Országos felmérésünk alapján megállapítottuk, hogy a rezsikulcs átlagos mértéke 100%, amely nem tartalmazza a logisztikai és tálalási, valamint tálalókonyha üzemeltetési költségeket, hiszen ezek a feladatok sok esetben megosztásra kerülnek.
Az árképzés során az alábbi iránymutatást javasoljuk figyelembe venni és követni.
Az általános iskola speciális helyzete a fent bemutatott példa alapján is belátható. Az alsós (7-10 éves) korosztály teljesen más étkezési szokásokat és ételmennyiségeket igényel, mint a felsős (11-14 éves) gyerekek. A különbség elsősorban a két korosztály alsó és felső határértékei között (a 7-8 évesek és a 13-14 évesek) között mutatkozik meg. Ennek okán az árképzés során a két korosztályt teljesen el kell különíteni.
A gyakorlat alapján megállapítható, hogy a felsős korosztály sokkal inkább a középiskolások (15-18 év) számára biztosított étkezéshez áll közelebb. Ez sajnálatos módon abban is megmutatkozik, hogy a az általános iskolában a felsős korosztály esetében jelentkezik a kisétkezések igénybevételének drasztikus visszaesése, akár az alsóban megszokott mennyiség felére is.
Ezzel szemben az alsós korosztály és az óvodai étkezés között hasonló párhuzam nem vonható. Az óvodai kötelező háromszori étkezéssel szemben az általános iskola alsó korosztályában a háromszori étkezést már ritkábban veszik igénybe a gyerekek. Ezen túlmenően a csoportszobában étkezés is speciális tálalási feladatokat követel meg az óvodai ellátás során. A tapasztalat alapján megállapítható, hogy az óvodai ellátás sokkal inkább hasonlít a bölcsődei ellátásra, ahol szintén csoportszobában, speciális tálalási körülmények között étkeznek a gyerekek.
A bölcsődei ellátás specialitásai közé tartozik, hogy ebben a korcsoportban (0-3 éves) a normál étkezésen felül kiegészítő táplálásra is szükség van. Az egészen kicsi – csecsemő korú – gyermekek esetében a tápszer biztosítsa is a közétkeztető feladata, így az ehhez szükséges finanszírozás biztosítása is szükséges. Összességében a bölcsődei ellátás vonatkozásában javasoljuk az óvodai árakhoz képest 1,5-ös szorzó alkalmazását az árak meghatározásánál.
A szociális ellátás vonatkozásában szintén el kell különíteni az egyes ellátási rendszereket, azonban általánosan kijelenthető, hogy a felnőtt, azaz nem időskori ellátás megfeleltethető a középiskolás korosztály részére biztosított étkezéssel. Ezzel szemben az idősek (70 évtől) részére a rendelet alapján biztosítandó energiabeviteli értékek miatt már nem lehet ezt a megfeleltetést alkalmazni. Ráadásul ebben a korosztályban jelentősen emelkedik a diétás és egyéb speciális (pépes stb.) étkezési igények aránya. Az árképzés tekintetében tehát ez egy igen összetett korosztály. Javasolt tehát minden esetben megfelelően elkülöníteni az egyes ellátási helyeket (házhoz szállítás, ételhordós, otthonban kiszolgált stb.), illetve az ott felszolgált diétákat. A speciális étkezési igények, valamint a többlet eszközigény (pl.: csomagolóanyagok) miatt a fent megállapított rezsikulcson 100%-os rezsikulcs helyett a 150% alkalmazását javasoljuk.