Tagfelvétel

A Szövetség rendes és pártoló tagokból áll. A rendes tagok, illetve a pártoló tagok is kizárólag természetes személyek, illetve ezek olyan jogi személyiséggel rendelkező szervezetei lehetnek, amelyek kizárólag magyar tulajdonban állnak, illetve amelyeknek a 2011. évi CVIII. tv. 56.§ (1) bekezdés k, pontja alapján nincsen offshore háttere.

Rendes tagok

A Szövetség rendes tagjai azok a jogi, valamint természetes személyek vagy ezek jogi személyiség rendelkező szervezetei, amelyek belépési nyilatkozatukban kijelentik, hogy a Szövetségbe rendes tagként kívánnak belépni, annak Alapszabályát magukra nézve kötelezőnek fogadják el és tagságukat a Szövetség az Alapszabályban foglaltaknak megfelelően elfogadja. A rendes tagok a Közgyűlés által meghatározott mértékű éves tagdíjat kötelesek a belépési nyilatkozat aláírásától számított 30 napon belül fizetni.

Pártoló tagok

A Szövetség pártoló tagjai azok a jogi, valamint természetes személyek vagy ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezetei, akik írásbeli nyilatkozatban kijelentik, hogy a Szövetség pártoló tagjai kívánnak lenni és Alapszabályát magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Vállalják, hogy a Szövetséget anyagilag, vagy más módon támogatják.

Tagdíj

A rendes tagok kötelesek, a pártoló tagok jogosultak tagdíjat fizetni. A tagdíj mértékét a Szövetség Közgyűlése évente határozatban rögzíti.

Belépés a szövetségbe

Mind a rendes, mind a pártoló tag a Szövetséghez intézett írásbeli nyilatkozatban jelenti be belépési vagy támogatási szándékát. A nyilatkozatoknak tartalmaznia kell, hogy a belépni szándékozó tag rendes, illetve pártoló tag kíván-e lenni, az Alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, vállalja a tagdíj, illetve egyéb támogatás nyújtását és támogatja az Szövetség céljainak, célkitűzéseinek megvalósítását.

A belépési vagy támogatási szándék elfogadásáról az Elnökség hoz határozatot. Az Elnökség határozatát nem köteles megindokolni.

  • A tagság az Elnökség elfogadó határozatával keletkezik.
  • A belépéshez szükséges formanyomtatvány itt letölthető.
  • A Magyar Közétkeztetők Szövetségének alapszabálya itt letölthető.

Jelentkezés a szövetségbe

Kérjük töltse ki ezt az űrlapot a jelentkezéshez!

Adja meg a nevét!
Adja meg az E-mail címét!
Adja meg a telefonszámát!
Adja meg a szervezet nevét!
Adja meg a szervezet címét!
Adja meg a szervezet telefonszámát!
Adja meg a szervezet fő tevékenységeit!
A jelentkezéshez el kell fogadnod a feltételeket, törvényi előírások miatt pedig az adatkezelési irányelveinket is!

Lépjen be a Magyar Közétkeztetők Szövetségébe!

Image